A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz

Első karakter regisztrálása

Ahhoz, hogy elkezdhess játszani, ismerned kell azt a világot, melybe karaktered helyezed. A részletes súgó leírása A Szerepjátékról, vagy az Útmutató a Martion Szerepjátékhoz c. menüponton keresztül érhető el.

A Martion Szerepjáték világának mágiamentes része egy az egyben megegyezik az általunk ismert, valós környezettel, azzal a különbséggel, hogy létezik a mágia. A világot elsősorban varázstalanok (talanok) lakják, akik mit sem sejtenek a mágusok és azok társadalmának létezéséről. A varázslás képességével rendelkező emberek e titkot saját kormányzatukkal és törvényeikkel őrzik, mivel igen kevesen vannak (a lakosság 0,5%-a). Ahhoz, hogy a 10-13 évesen előtörő vadmágiájukat uralni tudják, külön iskolákba (pl: Martion) járnak, melynek elvégzése után ugyanúgy érettségit tesznek, mint mások; ezt követően bekapcsolódhatnak a felsőoktatásba vagy munkába állhatnak. Egy átlagos varázsló életében a mágia, melyet varázspálcával és –igével használ, csak kényelmet és gyorsaságot jelent a mindennapokban. Vannak azonban olyanok, akik kifejezetten varázslatokkal, varázstárgyakkal, mágikus lényekkel, titkos vésetekkel, ősi tanokkal foglalkoznak.

Az oldalon alapvetően realtime játék zajlik, azonban fejlécek alkalmazása mellett ([]-k közötti játékinformációk) lehetséges az off-time játék is. A történések E/3-ban, *-ok között, a párbeszédek E/1-ben írandóak.

Kezdőkarakterként lehetséges martionos, elsős diákot vagy talan, sutta, netalán mágus felnőttet alakítani, mindenfajta különleges vagy speciális háttér nélkül. A különleges karaktereket egy világleírásból készült teszt után lehet megírni, ezeket azonban a Mesélők a játék előtt még ellenőrzik.

Martionos, elsős diák

  • Ahhoz, hogy valaki képes legyen kiaknázni a mágiájában rejlő lehetőségeket - egyúttal ne legyen ön- és közveszélyes a belőle kontrollálatlanul kicsapó úgynevezett vadmágiák miatt - szükség van valamiféle oktatásra. Magyarországon a mágusok talanvédő eszméjéről, a martionizmusról elnevezett állami iskolában, a Martion Mágustanodában van erre lehetősége az ifjú varázslóknak. A kormányban külön osztály foglalkozik azzal, hogy felfedezze a mágikus aktivitást produkáló, és ezáltal leendő novíciusokat. Amennyiben a gyerek (varázs)talan környezetből érkezik, úgy a Mágikus Oktatásügyi Minisztérium és a Martion Mágustanoda munkatársai személyesen keresik fel, és rendezik el a felvételt. Erre azért van szükség, hogy a szülő is tisztában legyen azzal, hogy a gyermekének milyen környezetre, oktatásra van szüksége - és egyáltalán mi is ő.
  • A Martion Mágustanoda falai között a diákok a hétköznapi közismereti oktatáson felül gyakorlatilag egy szakközépiskolának megfelelő oktatási rendszerben tanulják, hogy hogyan zabolázhatják meg a mágiájukat, hogyan fejleszthetik a képességeiket. Az alapszintű tudásanyag elsajátítása után pedig szabadon választhatnak a saját érdeklődési körüknek, valamint képességeiknek megfelelő fakultációkból. Az iskolában egy varázstárgy (Lelkek Tükre) segítségével jelölik ki a nebulók új "családját" - vagy ahogy az iskola nevezi: Ösvényét. Természetesen, ahogy a neve is mutatja, az Ösvényről van letérési lehetőség, hiszen a személyiség pont a serdülőkorban a legváltozékonyabb.
  • Az innen regisztrált diákkarakter elsős lesz a Martionban, 10-13 éves lesz. Az ősvényre a választott tulajdonságok alapján vagy véletlenszerűen léphet a karakter. Kezdetben az ösvény saját helyiségében és a közös diáktársalgóban lehetséges a játék.

Felnőtt karakter

  • A mágusok társadalma igen színes, melynek oka az, hogy magában foglalja a (varázs)talanok világát, s az ismert világot saját különleges szakmáival (egyben továbbtanulási lehetőségeivel) egészíti ki, például sárkánykutatóval, emlékkereskedőkkel vagy gemmáriussal. A legegyszerűbb indulókarakter az álláskereső, fiatal felnőtt. A karakter titulusa a betöltött állása. A megkötés annyi, hogy nem szabad egyeztetés nélkül egy játékos által üzemeltetett állást betölteni. Például: Sánta Konrád, Szerelő; Sarnyai Kitti, Tanuló, Mágikus műszerész.
  • Regisztrációkor a karakter korát is meg kell adni, aki mivel mindenféle speciális háttér nélkül indított karakter, fiatal felnőttként érdemes kezdenie a játékban (18-30), legflejebb azonban száz esztendős lehet, ami még mágusok között is igen korosnak számít.
  • Kezdetben Budapesten, a Főváros témában lehetséges a játék.

Tudnod kell, hogyha a karaktereddel éppen nem játszol, ő akkor is él, teszi hétköznapi dolgait, órára jár, mosakszik vagy ebédel. Azok az események, amik érintik a Martion világát, azok Őt is érintik.

Kérjük, az alábbi dolgokat feltétlenül vedd figyelembe:

  • Minden mezőt ki kell tölteni.
  • A karakter neve álljon egy vezeték- illetve minimum egy keresztnévből. Ne legyen híres ember, könyv- vagy filmszereplő, hisz az már nem a te karaktered lenne. Ilyen neveket nem is fogadunk el. A Martion Mágustanoda egy magyar, Magyarországon működő iskola, a diákjaink többsége magyar. Ezért kérjük, te is magyar nevet válassz.
  • Diák karakter regisztrálása esetén: A tulajdonságoknál a megalkotott karakteredre az alábbiakból 5 leginkább jellemzőt kell kiválasztani. Nem választhatsz kettő vagy több egyformát. Ezek a jellemzők segítik a Lelkek Tükrét abban, hogy megmutassa karakterednek a számára leginkább járható ösvényt, melyet követhet martioni tanulmányai során. A Martion négy alapítójáról (ABC-ben: Ferfex Farkas, Karpena Kristóf, Lorton Lilla és Neredin Nóra) elnevezett ösvények olyan utak, melyek ugyanoda vezetnek, mégis, néha külön járnak egymástól, néha pedig találkoznak, hogy kifejezzék a Martion egységét: legyenek a karakterek bár különbözőek, azonos célért küzdenek: hogy minél tökéletesebben tudják használni a mágiát.
    Arra is lehetőséged van, hogy a rendszer véletlenszerűen mutasson neked egy Ösvényt, ebben az esetben válaszd ezt az opciót.
  • Felnőtt karakter regisztrálása esetén: A titulus a karakter által betöltött állást vagy pozíciót takarja.
    A születési időnél a karakter születési dátumát kell megadni, ami maximálisan 100 év lehet (de érdemes egy 18-30 éves felnőttet indítani).

A játék kezdetén minden játékos számára, így neked is, csak egyetlen karakter regisztrálása engedélyezett. Kérjük ne regisztrálj egynél több karaktert, mert a további karaktereket, úgynevezett multikat, törölnünk kell.

Jelenleg nem vagy bejelentkezve ÁlomVilág.hu-s felhasználóprofillal. Ha már van, akkor a karaktered regisztrálása előtt kérünk, jelentkezz be. Ha még nincs, akkor itt megadhatod a felhasználód alapvető adatait a karaktered regisztrálásásával egy időben. Ha a teljes regisztrációs folyamaton szeretnél végigmenni, akkor keresd fel az ÁlomVilág.hu oldalt és regisztrálj!
Felhasználónév:
Jelszó:
Jelszó újra:
E-mail:
Karaktered neme:
Karaktered vezetékneve:
Karaktered keresztneve:
lány fiú

Ez a név jelenik meg a játékban, miután belépsz. A mezőkbe írásnál a rendszer fejajánlja a neveket, amik közül választhatsz. Minél többet gépelsz, az annál jobban szűkíti a találatokat. Bögnészhetsz is a létező neveink között a következő listákon: Vezetéknevek, Fiúnevek, Lánynevek. Ahhoz, hogy keresztnevet választhass, meg kell jelölnöd, hogy a karaktered lány vagy fiú lesz, ezután a választott nem keresztneveit fogjuk mutatni.
Karaktertípus választása

Elfogadom az összes vonatkozó felhasználási feltételt